Akkor kezdődött minden, mikor megszülettem. Ki hinné…

Szegény, szabolcsi család, alkoholista anya, stb. Átlagtól rosszabb körülmények között éltünk, ami köszönhető anyám alkoholizmusának, minden TSZ-ben ( rakodó/segédmunkás ) megkeresett forintját a útszéli kocsmába hordatta velem. Fél liter rum, napi szinten, legalább is erre emlékszem, ez a minimum volt.

Apámtól lelépett mikor megszülettem, onnantól egészen 17 éves koromig nem tudtam semmit róla. Nem mintha hiányzott volna, sőt a mai napig sem alakult ki iránta semmi érzelem.

Mindezidáig úgy érzem, ő hagyott el, mert hagyta, hogy anyám elvigyen tőle. Jégcsap vagyok vele szemben.

( …most belekapok dolgokba, nem siratni akarom a gyerekkorom, de mindent oda tudok visszavezetni… )

Szóval, minek is vagyok itt? Mit akarok kisírni magamból? A szennyet, keserűséget szégyent. Csinál mindenki bolondságokat az életben, nincs olyan ember, aki nem.téved, nem hibáz. És aztán nem érzi magát kutyául. Igen, rohadtul érzem magam, s már két éve. Valószínű orvos kellene, de nincs hozzá sem erőm, sem pénzem.

15 év után elhagytam a családom. Férjemet, két gyerekem. Egy tíz évvel fiatalabb fiúért, akivel össze is költöztem, abban a városban ahol dolgozok, laktam a férjemmel. Kisváros… Ez magért beszél, de ez nem is annyira különös, talán csak az nem, hogy indiai.

Mai napig keresnek „barátaim”, hogy Indiában élek még ?! Nem, nem …. Ehh, most szünet, rohamom van …

/Folytatom, írok a sikh férfiakről, Indiáról./